Már a címe is utal a vers fő motívumára egy üstökösre. Ezt az égi jelenséget Vajda János a költészettel teszi párhuzamossá. Az üstökös lesz a költő, az üstökös által húzott egyenes pálya pedig a költő pályafutását szimbolizálja. A versben többször is utal arra, hogy az üstökös, jelen esetben a költőnk, mennyire magányos: "Imádja más a változékony holdat..." "Fenséges Niobéja az égboltnak, Lobogó gyász én neked hódolok." ; "Te mindenütt egyetlen idegen." ; " Örökké társtalan, boldogtalan.". Azt is megemlíti, hogy ez ellen a magányosság ellen nem tud semmit tenni. "Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe,...".
