Ha Babits Mihály "Fekete ország" című versét egy szóval kéne jellemeznem, az a szó a "túl" lenne. Aki olvasta tudja miért. TÚL sok a fekete, TÚL monoton az egész és TÚL pesszimista, de ez teszi különlegessé.
A vers így kezdődik "Fekete országot álmodtam én, ...". Ez az álom azonban egy rendkívül pesszimista látomássá válik. És azzal a mondattal, hogy "Más szin a napfény vendég-máza, a nap a színek piktora:", "nem a fény festi a fekete szint" , azt akarja üzenni, hogy ezt a feketeséget nem láthatjuk külsőleg. A feketeott van mindenben és ezzel a pusztulás, az elmulás is. "csontig, velőig fekete,".
.
