Nekem az tetszett ebben a regényben, hogy nem egy kiemelkedő rangú embert mutat be Gogol, hanem Akakij Akakijevics Basmacskint. 

Sokak szerint Akakij Akakijevics egy KOMIKUS személyiség. Én egy pillanatra sem voltam úgy Akakijeviccsel, hogy kinevettem, én inkább mélyről jövő szánalmat éreztem iránta, hiszen az az ember, akinek a munkáján kívül csak az elhasznált köpönyege a boldogsága, számomra sehol se komikus, de ez az én véleményem. Gondoljunk csak bele, hol vicces az, ha valaki nem képes önálló munkára, az állásának nevezett egyszerű feladat (amit igyekezett a legtőkéletesebben megcsinálni) jelenti neki a boldogságot vagy mikor éppen nem a munkáját végzi akkor is csak egy köpönyeg a társasága és mindezek mellé rendkívül "idióta" neve volt, amiről még csak nem is ő tehetett. A mű végén jött a ráadás, hogy szegény Akakijnek a halálát a köpönyege okozta. Hát mekkora szerencsétlennek kell ahhoz lenni, hogy egy embernek az egyetlen jó dolog az életében okozza a halálát.

Én nagyon sajnáltam Akakij Akakijevicset.

A mű végére bennem egy kettős érzés lett úrrá. Egyrészt nem tudtam elhinni, hogy létezik ennyire szánalmas ember, másrészt meg tisztában voltam azzal, hogy bárhol  a világon előfordulhat ilyen magányos személyiség.